Az utóbbi napokban több magyarellenes incidens történt a Vajdaságban. Ismeretlenek festékkel öntötték le a bácskossuthfalvi (Stara Moravica) Kossuth-szobor talapzatát. Április 1-jén a temerini Kókai Imre Általános Iskola központi épületének falán jelent meg nemzeti gyűlöletet szító, Magyarországra a magyarokkal felirat. A magyar iskolán korábban is jelent már meg rosszindulatú felirat. Egeresi Sándor, a vajdasági képviselőház elnöke nyugtalanítónak tartja ezeket, és a korábban Temerinben, Zomborban és Újvidéken történt incidenseket. A politikus ezért jelentést kért az újvidéki rendőrségtől, amely megerősítette, hogy pár hete Temerinben etnikai indíttatásból támadtak meg egy magyar fiatalt. Ugyancsak a nemzeti gyűlölet szításának szándéka vezette azokat, akik az újvidéki katolikus temető kápolnájára a magyar és a horvát közösséget sértő, illetve fenyegető üzeneteket írtak. /Magyarellenes incidensek a Vajdaságban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 4./
2009. november 2.
1944 őszén, illetve a következő év elején a Délvidéken a szerb partizánok egyes források szerint 20 ezer, mások szerint 40 ezer magyart végeztek ki. Erről a vajdasági magyar családokban, csakúgy, mint a hatalmon lévők körében, sokáig hallgattak. A jugoszláv történetírás letagadta, illetve szükséges igazságtételként állította be „a fasiszta magyarok és a kollektív bűnösnek nyilvánított ugyancsak fasiszta németek elleni megtorlásokat”. Az utóbbi 15–20 évben örvendetesen megszaporodtak az 1944–45-ös atrocitásokkal foglalkozó tényfeltáró kiadványok, közöttük is a monografikus igényű helytörténeti és régiótörténeti jellegű munkák. Mojzes Antal, dr. Mészáros Sándor, Forró Lajos, Teleki Júlia, Szloboda János, Matuska Márton, Csorba Béla, de mások is kísérletet tettek arra, hogy a maguk környezetében végzett kutatással hozzájáruljanak az igazság feltárásához. Ez nem könnyű, mert a felelősök és csatlósaik több évtizeden át mindent megtettek, hogy a tényeket eltüntessék, megsemmisítsék, eltitkolják és meghamisítsák. Ezt bizonyítja, hogy a csúrogi magyar áldozatok maradványait a dögtemetőből titokban máshova szállították, a tömegsírok egy része fölé a hatvanas években autóbusz-pályaudvarokat építettek, esetleg szeméttelepet létesítettek a helyükön. Szerbiában a levéltári anyagok jó része még ma is hozzáférhetetlen. Temessük el ezeket az embereket tisztességesen – mondja Forró Lajos magyarkanizsai származású, Szegeden élő történész, aki nemcsak könyveket írt és filmet készített, de bírósági úton próbálja elérni az ártatlanul kivégzett nagyapja rehabilitálását. Teleki Júlia helytörténész, több kötet szerzője, akinek az édesapját a csúrogi dögtemetőben hantolták el, maga pedig egyévesen a faluból kitelepített magyarok között volt, már csak azt szeretné hivatalosan hallani, hogy a szörnyűségek valóban megtörténtek. És egy tartós emléktáblát a vesztőhelyen, amelyet végre nem rombolnának le a vandálok, mint ahogyan eddig tették a hozzátartozók által felállított keresztekkel. A vajdasági képviselőház is pénzelt egy több évig tartó kutatást, eléggé felemásra sikeredett az eredménye. Az igazság felé vezető úton címmel mutatták be nemrégiben. (Az anyagot nagyon kevesen láthatták, mert a többkötetes kiadvány kilenc, az adatokat tartalmazó CD pedig 120 példányban készült el, ami egyszerűen nevetséges.) A szerzők, akik az 1941 és 1948 közötti időszakot vizsgálták, arra a megállapításra jutottak, hogy több mint százezer embert likvidáltak, közöttük 4600 magyart. Ezzel kapcsolatban Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke is megjegyezte, hogy a munka nem fejeződött be és a lista korántsem teljes. Személyes példaként hozta fel, hogy a saját nagyapját sem találta meg a névsorban. A legfontosabb annak a kimondása, hogy 1944 őszén és 1945 elején különös kegyetlenséggel elkövetett, törvénytelen népirtás zajlott, Tito tudtával és parancsára. /Tóth Lívia: Hatvanöt év után. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 2./
2009. december 15.
Vajdaság parlamentje december 14-én ünnepélyesen kihirdette a tartomány autonómiáját megerősítő új alaptörvényt. Az erről szóló határozatot a testület 86 kormánykoalícióhoz tartozó tagja szavazta meg. A Szerbiai Demokrata Párt és az Új Szerbia koalíciójának három képviselője nemmel voksolt, az ellenzéki Szerb Radikális Párt és a Szerb Haladó Párt tagjai pedig nem vettek részt a szavazáson, arra hivatkozva, hogy nem volt lehetőség vitára a statútumról, amelyet egyébként „szeparatista jellegű” okmánynak tartanak. Egeresi Sándor, a tartományi képviselőház elnöke kijelentette, hogy a vajdasági statútum a tartomány és egész Szerbia polgárainak a jólétét is szolgálja. Az alaptörvényt tavaly októberben hagyta jóvá az újvidéki törvényhozás háromnegyedes többséggel, de több mint egy évet kellett várni, amíg idén november 30-án a szerb szkupstina is elfogadta azt, a hatásköri törvénnyel együtt. Az új tartományi alaptörvény elfogadásában komoly szerepet játszott a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ). Az alaptörvényre minden szerbiai nacionalista erő össztüzet zúdított, annak ellenére, hogy csak egy részét adja vissza annak, amit az észak-szerbiai tartomány korábban élvezett. A szerb ortodox egyház is hevesen támadta a törvényt. Két fontos pont maradt ki az alaptörvényből: nem rendelkezik a tartomány vagyonáról és saját pénzbevételeiről. Saját vagyon és bevételek nélkül Vajdaság továbbra is a belgrádi vezetéstől függ majd. /Kihirdették a Vajdaság autonómiáját megerősítő alaptörvényt. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 15./
